A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
kella 970×550
  • Tesa 970*250
  • Roche 300*300
  • ISMÉT KINYITOTTA A PÉNZÁRCÁJÁT EGY CSAPAT

    A Tennessee Titans csatlakozott a Nemzeti Futball Ligához és a liga által mûködtetett Játékosok Szakszervezetéhez és mintegy 400,000 dollárt adományozott az Amerikai Vörös Keresztnek, valamint egy Tennessee állambeli szervezetnek, hogy segítsenek a három államot érintõ és 31 ember halálát követelõ árvíz kárvalottjain. A csapat pénteken jelentette be, hogy pénzadománnyal próbál meg segíteni a rászorulókon. A gárda tulajdonosa, Bud Adams úgy döntött, hogy az adomány felét, mintegy 200,000 dollárt, a maga által alapított Titans Alapítvány (Titans Foundation) segítségével fizeti ki, valamint bátorította a ligát és a játékosokat is, hogy csatlakozzanak hozzá az ügyben. Késõbb köszönetét nyilvánította ki az NFL fõbiztosának, Roger Goodellnek, valamint DeMaurice Smith-nek (a Játékosok Szervezetének ügyvezetõ igazgatója) is.

    „Szerencsétlenségemre át kellett már énem jó pár pusztító hatású hurrikánt és elsõ kézbõl tapasztalhattam, hogy milyen károkat okozhat egy árvíz. Tudom, hogy sok mindenre szükség lenne és remélem, hogy a hozzájárulásommal segíthetek az embereknek” – mondta Adams.

    Az adomány felét az Amerikai Vörös Kereszt kapja meg, míg az összeg másik fele Közép-Tennessee Közösségi Alapítványának a zsebébe vándorol. A Nashville Predators és az Nemzeti Jégkorong Liga is tett felajánlásokat az ügy érdekében.

    Adams ígéretet tett arra, hogy a Titánok és a többi munkatárs is ott lesz Nashville-ben jövõ héten, hogy segítsenek a helyreállítási munkálatokban. „Tisztában vagyok vele, hogy a pénz és a segélyek csak késõbb segíthetnek, de azonnali segítséget is tudunk majd nyújtani a játékosaink és munkatársaink által” – nyilatkozta a Titans tulajdonosa.

    Mindkét nashville-i csapat megszenvedte az árvíz hatásait, hiszen például a Titánok stadionjában olyan vastagon állt a víz, hogy a nehéz szemeteskukák is úsztak a víz felszínén. A károk helyreállításán mindkét csapat stadionjában dolgoznak.

    Fordította: Szûcs Gergõ

    Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
    Cookie beállítások