A SZAMURÁJ ÚTJA

Hosszú évek után 2008 telén tûnt fel az újságokban „Szamuráj” Mike Singletary. Újonc vezetõedzõként elsõ pár napját kemény intézkedések és impulzív kirohanások jellemezték. Egy elveszített meccs után például alsónadrágra vetkõzött a csapat elõtt, hogy ezzel demonstrálja, milyen is az, amikor valaki a nagyközönség elõtt megszégyenül. Hirtelen õ lett a kakukktojás, „az új arc”, a fura figura. Egy üde színfolt a faarcú tucatedzõk széles palettáján. Nem kellett sok idõ a San Francisco játékosainak, hogy rájöjjenek, új idõk járnak az öbölben. Az újonc vezetõedzõ azonnal éreztette mindenkivel, hogy nála a három kulcsszó az alázat, a tisztelet és a szív. De honnan is ered ez a határozottság és elhivatottság, ami Singletary minden mozdulatából és szavából sugárzik?

Egy darab papír

Egy tízgyermekes család legfiatalabbjaként született a texasi Houstonban. Prédikátor apja nem engedte, hogy futballozzon, de a rengeteg templomban töltött óra mellett egyébként sem lett volna rá ideje. A fiatal Mike viszont annyira imádta a futballt, hogy egyszerûbbnek látta, ha elszökik az apai szigor elõl, és máshol keres menedéket. Ekkor enyhültek meg a szülõk, és Singletary szerelme a futball iránt végre beteljesedhetett. 12 évesen, amikor apja elhagyta a családot, szemtanúja volt anyja mindennapos erõfeszítéseinek, ahogyan egyik munkát vállalta a másik után, hogy ételt tudjon az asztalra tenni, meg annak is, amint összeroskadva zokogott éjjel az ágyban. „Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy mit is akarok az élettõl: segíteni anyámnak, egyetemre menni és diplomát szerezni, majd mindent elérni a futballban, utána saját céget alapítani. Mindezt 12 évesen leírtam magamnak egy lapra, és attól kezdve minden napomat ennek a küldetésnek szenteltem” – meséli õ maga.

A küldetés elsõ állomása sokkoló volt. A Baylor egyetemi csapatára 1977-ben olyan hatást gyakorolt Singletary, hogy az addig megszokott 5-2-es felállást nyomban átváltották 4-3-asra, így adva nagyobb teret az újonc linebacker játékának. Ezt a gesztust õ elképesztõ számokkal viszonozta. 1978-ban a 11 meccset felölelõ szezon alatt 232 tackle-t produkált, ebbõl 32-t a Houston elleni összecsapáson. Sisakját annyira megviselték a szokatlanul erõszakos ütközések, hogy játék közben állandóan cserélnie kellett. Így született meg a legendának is beillõ hírhedt rekord: Singletary négy egyetemi éve alatt 16 sisakot tört szét a saját fején. Õ így fejezte ki a futball iránti szeretetét, és ez az üzenet biztosan megragadt az ellenfeleiben. „Nem érzek fájdalmat az ütközéskor. Örömöt érzek. Örülök magamnak, a tackle-nek, a másik játékosnak. Én megértelek téged, te megértesz engem. Errõl szól a futball, errõl szól a középsõ linebackeri poszt. Ez egyszerûen… mindenkinek jó” – fogalmaz Singletary.

Utolsó két évében bekerült az All American válogatottba, és ekkor már egyértelmû volt, hogy missziójának második állomása sincs messze.

Chicago

A texasi fiút nem várta meleg fogadtatás az egyébként is hûvös Chicagóban. A védõkoordinátor Buddy Ryan 1981-ben már néhány éve építgette a Bears védelmét, és a ’81-es drafton mindenképpen egy nagyon gyors cornerbacket szeretett volna szerezni a csapatnak. Ehelyett jött egy alacsony linebacker, aki láthatóan szenvedett a passz elleni védelemnél, viszont kimagaslóan állította meg a futásokat. Ryan azonban egy olyan játékost szánt a középsõ linebackeri posztra, aki minden play-en használható, és nem volt meggyõzõdve arról, hogy az 50-es mezszámú újonc képes erre a feladatra.

Egy évvel késõbb új vezetõedzõ érkezett Chicagóba Mike Ditka személyében, aki igyekezett mindenkinek a tudtára adni, hogy hajlandó felforgatni mindent annak érdekében, hogy a Bears sikeres legyen. „Az egyetlen, amit mondani tudok nektek, hogy melózni fogunk, harcolni fogunk, futni fogunk, és amikor mindezt megtettük és velem tartotok és hisztek bennem, akkor az út végén táncolni fogunk” – mondta Ditka a Medvéknek 1982-ben. És a munka elkezdõdött.

Ryan évek óta dédelgetett álma a „46-os” védelemben szép lassan formát öltött. Nyolc ember a boxban, egy gyorsan olvasó középsõ linebacker, aki a két sideline között minden munkát elvégez, blitzek minden szögbõl, egy linebacker/safety-hibrid és egy önmagában is pusztító front négyes: ez volt az alapfelállás, amiben Singletary végül remekül megtalálta a helyét. Pedig a feladata nem volt könnyû: a bonyolult „46-os” sémában – az ellenfél támadásától függõen – 6-8 különbözõ feladatot kellett ellátnia. Szisztematikusan igyekezett kiismerni a támadási taktikákat. Megtéveszthetetlen lett. Nem zökkentette ki sem egy húzó guard túlereje, sem egy gyors lábú futó irányváltása. Egy robbanékony „tackle-gyár” lett belõle, aki szabadidejében is végtelen odaadással elemezte az ellenfél támadójátékát, hogy tudását késõbb a pályán kamatoztassa. Õ volt az elsõ olyan belsõ linebacker, aki „védelmi irányítóként” vezette a csapatát. Elõre megmondta, hol és milyen támadásra kell számítani. Amikor az offense átállt egy új variációra, akár többször is képes volt azonnal átrendezni a védelmet maga körül. Ez ma már bevett gyakorlat, de a nyolcvanas évek közepén sok támadókoordinátor verejtékezve riadt fel az éjszaka közepén egy ilyen felkészült csapatkapitány miatt.

A többéves befektetés 1985-ben hozta meg a gyümölcsét. „Szamuráj” Mike tágra nyitott szemétõl és vehemens ütközéseitõl már minden running back tartott. Singletary a korszak nagyágyúit, legyen az Tony Dorsett vagy Eric Dickerson, egytõl egyig belegyalulta a Soldier Field ritkás füvébe. Egy tökéletes ütközést leíró szavaiban visszacseng apjának prédikátori öröksége: „Ez az érzés számomra mindig leírhatatlan volt. Úgy sejtem, ilyen lehet egy villámcsapás. Egy vakító fény, ami rövid pillanatig fehéren izzó forrósággal hasít át a testen és a tudaton”. Másokat is lázba hozó szavai, példamutatása és munkabírása révén õ lett a legendás védelem katalizátora. Ennek az egységnek köszönhetõen jutottak el – Ditka ígéretéhez hûen – a Super Bowl-ig, ahol a „Midway szörnyei” eltaposták a megilletõdött Patriots támadósorát. Singletary és csapata megmutathatta a világnak, hogy az a közhely, amely szerint a védelem nyeri a bajnokságot, mégis igaz.

Hagyaték

 Buddy Ryan védelmi stratégiáját néhány évvel a Bears Super Bowl-gyõzelme után a „West Coast offense” és a 50-es védelmi front elterjedése idejét múlttá tette, így a „46” mára szituációs védelemmé zsugorodott. Ettõl függetlenül a Chicago Bears ’85-ös  védelmét a mai napig az NFL történetének legjobbjaként emlegetik.

Mike Singletary 33 évesen, a csúcson vonult vissza, de tízéves karrierje örökre nyomot hagyott a sportágon. Wille Lanier „gondolkodó linebacker” örökségét rajta keresztül ismerhette meg a liga összes edzõje, és a mai napig hozzá hasonlítanak minden olyan belsõ linebackert, aki alacsony termetét intelligenciával, gyorsasággal és akaraterõvel igyekszik kompenzálni. Sam Mills, Zach Thomas, London Fletcher és számos más híresség is az õ nyomdokain indult el és ért el sikereket egy olyan ligában, ahol minden játékosra nagyon gyorsan ráragaszthatják a „túl kicsi” jelzõt. Bill George és Dick Butkus után 1998-ban Singletary lehetett a harmadik chicagói linebacker, akinek a szobra a Hírességek Csarnokába került.

Singletary 2002-ben – tíz évvel a visszavonulása után – visszatért az NFL berkeibe, hogy edzõként a Baltimore, majd a San Francisco csapatában olyan küldetésnek is eleget tegyen, amely a houstoni kisfiú papírcetlijén eredetileg nem szerepelt.