A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
mgel 970×550
  • EfEf 970*250
  • Henkel 300*300
  • A.J. SMITH NEM FÉL

    A.J. Smith, a Chargers GM-je azt állította, nem a négy szabadügynökkel kapcsolatos gondolatok cikáznak a fejében egész nap. Pedig lenne rá oka. A négy játékos ugyanis Malcolm Floyd és Vincent Jackson elkapók, Marcus McNeill baloldali tackle, valamint Shawne Merriman külsõ linebacker. Smith így nyilatkozott a San Diego Union Tribune-nek: „Nem tudom mi jár a fejükben, nem tudom mikor látjuk õket újra, vagy egyáltalán látjuk-e még õket. De egyvalamit tudok: a következõ szezon nagyon gyorsan a nyakunkon lesz. Bárkivel is rendelkezünk, úgy vágunk neki. Nem sokat töröm azon a fejem, hogy ki lesz itt, és mikor.”

    Június 15-én a tendert csökkenteni lehet egészen addig, amíg eléri a játékos elõzõ szezonban kapott fizetésének 110 százalékát. Ez azt jelenti, hogy Floyd, Jackson és McNeill addig nagy eséllyel alá fogják írni az ajánlatot, hiszen mindhármuk esetében jóval nagyobb összegrõl van szó, mint a tavalyi fizetés 110 százaléka. Csütörtökön Smith David Dunn-nal, Merriman új ügynökével két órán keresztül tárgyalt. Szóval, miközben azt mondja, semmit nem tud, igazából nagyon is tisztában azzal, hogy mi történik a négy játékossal. Állítása szerint világos számára, hogy egyelõre miért nem írtak alá szerzõdést a szabadügynökök: „Szeretném, ha minden játékos minden nap itt lenne. De az NFL igazi világa más. Az üzleti döntéseket együtt hozzák meg a felek. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok és ügynökeik azon tanakodnak, hogy mi a legjobb számukra. Ehhez minden joguk megvan, és én teljesen megértem õket.”

    Fordította: Geczõ László

    Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
    Cookie beállítások